2010. június 6. vasárnap A francia nyelv - Forog velünk a Föld
Sokszor hallottam már a mondatot: „Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz.”. Eddig még csak bőszen bólogattam, és bizonyára a szakállamat is simogattam volna, ha lenne, de érdemleges véleményt alkotni nem voltam hivatott.
Talán most sem vagyok az, de mégis belemerülök, mert nagyon mély ez a tó, és sok mindent lehet fölfedezni benne.
Általános iskola első osztályától fogva tanulom az angol nyelvet, ami nagyon a szívemhez nőtt, alig várom, hogy éles helyzetben is gyakorolhassam, ahol már nem lesz más választásom, minthogy használjam is. Nem sokszor tapasztaltam még különlegesebb élményt ezzel kapcsolatban, talán a nyelvvizsga előtti fölkészülést lehet idesorolni, ugyanis akkor már időnként azt vettem észre magamon, hogy nem jutnak eszembe magyarul a szavak, csak angolul, ráadásul angolul gondolkodtam! Teljesen meglepődtem magamon, talán még hűtlenségnek is gondoltam, azt hittem, ezzel magyar anyanyelvemet csalom meg, elvégre egy ember egyhez legyen hűséges – de ahhoz élete végéig. Hamar rájöttem, hogy ez a nézet, ha nyelvekről beszélünk, ma már nem helytálló, s talán soha nem is volt az. Igazán akkor éreztem meg vélekedésem helytelenségének súlyát, amikor belépett a képbe, az életembe (és persze az órarendembe) a második idegen nyelv.
Szeptemberben kezdtem el a franciát tanulni, és az első pillanatban megszerettem. Akkor ugyan még nem értettem egy árva szót sem a tanárnőm monológjából, a gyomrom egyébként is egész nap görcsben volt az új iskola miatti izgatottságtól, de a beszéd lágy dallamossága azonnal magához ragadott, éreztem, itt nincsenek fagyos ütemek, csak szelíd kötések, amik még inkább gyönyörködtetnek minket. Az ábécével kezdtük, egy aranyos dallal. Meglehetősen mókás volt, élveztük a tanulást, megmagyaráztuk magunknak, hogy annyira azért nem vagyunk még öregek, hogy megbotránkozzunk, és azt mondjuk, az éneklés már nem nekünk való. Vidáman teltek el az órák, egyre több volt az anyag, az első félév végén pedig azt vettük észre, hogy rengeteg mindent tudunk! Munkánk gyümölcsöző volt, a termés pedig nem is akármilyen! Esetlenül bár, nem a legtökéletesebb nyelvtani szerkezettel, de már ki tudtuk fejezni a gondolatainkat, kéréseinket, meg tudtuk értetni magunkat egymással és a tanárnőnkkel.
A felismerés mindnyájunknak nagy lökést adott – előre. Megindított, tempónkat fölgyorsította, vagy talán arra ösztönzött, hogy körültekintőbben, alaposabban kell tanulnunk. Belerázódtunk, most már franciául üdvözölhetjük családunkat, idegen nyelven énekelhetünk nekik az ünnepeken, az pedig már csak hab a tortán, hogy versenyekre járhatunk, ahol kreatív feladatokat kell teljesítenünk.
A lehető legnagyobb örömmel gondolok most arra, hogy a humán tagozatot választottam, s így lehetőséget kaptam arra, hogy megismerhessem a francia nyelvet. Itt vagyok a legjobb helyen, máshol nem érezhetném magam ennyire otthon. Az egész csoportom nevében köszönök szépen mindent Tóth Lászlóné tanárnőnek!
Hogy kell-e az embernek több nyelvet tanulni? Ez eddig sem volt és ezek után sem lesz kérdéses! Több nyelvre van szükségünk, ha fejlődni szeretnénk a világgal együtt, mert nem maradhatunk le, nem tehetjük, saját esélyeinket rontanánk, s erre a legváratlanabb pillanatokban jönnénk rá, amikor pedig a legtöbbet árthat a kellemetlenség. Pár évig kell belehúzni, nincs más választásunk, utólag pedig úgyis rájövünk, nem volt hiábavaló a munkánk.
A Föld gyorsan forog a tengelye körül, nekünk pedig föl kell venni a fordulatszámot…
A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete
számára örvendetes minden olyan kezdeményezés, amely a nyelvtanulók érdekeit
védi, és bízunk abban, hogy a Nyelvcenter honlap is ilyen lesz, hiszen elsődleges
célja, hogy az internetet böngészőkkel megismertesse a különböző nyelvtanulási
lehetőségeket.
